czékmány sándor DOKK-lét: reggel.hu

NAPLÓK: czékmány sándor DOKK-lét
Legutóbbi olvasó: 2026-07-30 06:23 Összes olvasás: 12063

7.	[tulajdonos]: reggel.hu	2017-12-05 10:11
reggel.hu vetített zászlók a templom falán a tornyokon még száradó harangszó lemeszelt árnyékával az éjszakából kikeveredő napot épp kivégzik a vár fokára ábrákat rajzolok egy-két eltévedt golyó és kalapács ami éppen ütne de nincs hogyan és mit és miért sem kételyeim lapos pályáján kitört térkővek közt sistergő város kinyitott szemben reggelenként fel-felvillanó történéstörmelék amit magára hagy az ébredés hogy filmként pergesse magát egyre nehezülő lélegzetekkel tűri ahogy az agy sejtek összerakják a szakadozó eseményeket mielőtt elkenődnek végleg részleteiken járok a dolgaim után nézem a lábam előtti fények változásait elképzelem hogy valaki figyel mozgásomtól rekeszizma összerándul kitágítja mögöttem a látóteret búcsúzóul hozzámcsippent egy szemrésnyi égboltot és visszaballag hátha történik vele valami otthon is ahol felnőtt megöregedett folyamatosan meghalt volt amikor az íróasztal fiókjában néha a klaviatúra betűhalmazán de többnyire erdőt járt barlangot néha képeken történt vele a történelem például géppuskák torkolattüzében szétfröccsenő árnyékok közt a nyers téglafalon kikapcsol elmegy színlátásra vakokat oktat nagy meggyőződéssel hirdeti az ember- istenek elmúlását bár tudja hogy a háborúk elkerülhetetlenek mégis hiszi hogy minden esetben elkerülhető ezért soha nem tépi fel mellén az inget a tisztánlátás együgyű áldozataként odüsszeusz lett aki rég hazatért és moslékot önt a disznói elé béke van árnyalatnyi habbal a felszínen ami pont arra elég hogy ne látszódjanak a mélység zavaros áramlatai amikben alig mozdul a sötét vagy ha mozdul is úgy kapaszkodik magába mint a barlangok üregeit felhasogató szikla szavai kertjében a bokrok mindent lefednek rend van köztük vadul burjánzó bokrok rendje ha kipusztítaná őket maradna a szikes homokon tengődő gaz vagy még az sem keres valamit ami több mint egy porszem egy porszem igazságával plakátórák és felgyújtott város értékei nélkül elfutni nem tud szavak szerepek tűnnek el legyint kacat volt mind még mindig azt hiszi hogy most hagyják el maradék reményei ki tudja honnan származó mondatok trükköznek vele mintha belebetonoznák egy robbanásba pillanatnyilag sűrűn esik a hó a résnyire nyitott ajtón asztalomig fújja a szél hűvös pazarlása az életnek elképzelek egy kerti padot a belőle kiszakadó sötétség most éppen nem tart sehova szemek fénylenek körülötte de nem tudja mit látnak látnak-e egyáltalán bármit is olyan érzése van most mint gyerekkorában amikor szeretett volna benézni a tükör mögé hideg sejtéstől borzongva hogy talán ott a végtelenhez tapadva láthatná meg igazi magát

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!