NAPLÓK: Vázlat Legutóbbi olvasó: 2026-08-30 12:59 Összes olvasás: 4486| 8. | [tulajdonos]: ennyi volt sajnos :( | [tulajdonos]: Újra - vázlat 3. | 2018-05-31 10:22 | E bakik számomra nagyon kellemetlenek. Úgy döntöttem vázlataimat nem osztom itt meg, mert nem lehet javítani, akit érdekel, lesz-e ebből valami, annak majd belinkelem az olvashatóságot.
| |
| 7. | [tulajdonos]: Újra - vázlat 3. | 2018-05-31 10:06 | - Gyere a sátramba, még nem ettél ma délután. - Viluf a semmiből tűnt elő, árnyékként tudott mozogni, hatalmas testfelépítése ellenére Sid a lopakodás és a harc mesterének tartotta. Fiaként tekintett rá, nem tehetett róla, de így hozták az évek.
A fiatal törzsfőnök rendre kikérte a tanácsát, bízott benne, lassan azt vette észre, hogy az egész törzsért felelősnek érzi magát. Próbált békítő tárgyalásokat kezdeményezni a Konföderációval, de nem járt sikerrel, végül egy barlangrendszer mellett vertek tanyát, és az egész törzs a sötét, levegőtlen lyukakban húzta meg magát. Szőnyegbombázás alá vonták területeiket, titokban irtották őket. Ez elvileg tilos volt, de a kormány szemet hunyt a szörnyűség felett. A katasztrófa, és a civilizált emberek azt vették el a vikingektől, ami a lételemük. A szabadságot. Ők egyek voltak a természettel, a tenger hullámaival, a szél vágtájával, harcosok tekintetében a Nap perzselt, asszonyaik gömbölyű válla a tejfehér köd, szemük az ég maga.
És meglehet-e fékezni a természetet? Soha.
Sid hitt ezeknek az embereknek az erejében, a földhöz való jogukban. Viluf erős tenyere rákulcsolódott a karjára, hogy ki húzza a partra. Már alig néhányan maradtak a sekély vízben, gyerekek csoportja várta összeverődve a hozzátartozóit. Sid tudta, ők a jövő, ezért minden nap tanította őket írni, olvasni, számolni. Mielőtt belépett a barlangba, még hátra nézett az akkor nyugodt tengerre, a békés hullámok egyre távolabb ringatták az apró lélekvesztőket. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőle, saját vereségeként könyvelte el, hogy gyerekek és asszonyok is áldozatul estek. Mégis, jajveszékelés nélkül, fegyelmezetten gyászoltak, elfogadták a halált, mint a Hold fogyását.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 6. | Vázlat: nem meg mondtam, hogy bontott | 2018-05-31 10:03 | Valóban jó lenne, ha a friss bejegyzést lehetne mondjuk, ha más nem, félóráig javítani.
Oké, hogy ez vázlat, de zavar. Egyébként pedig, még az is, aki úgy érzi, végleges szöveget tesz fel, rájöhet utána, hogy egy-két mondaton változtatna. Stb. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 4. | [tulajdonos]: vázlat 3. | 2018-05-31 09:56 | - Gyere a sátramba, még nem ettél ma délután. - Vilfus a semmiből tűnt elő, árnyékként tudott mozogni, hatalmas testfelépítése ellenére Sid a lopakodás és a harc mesterének tartotta. Fiaként tekintett rá, nem tehetett róla, de így hozták az évek.
A fiatal törzsfőnök rendre kikérte a tanácsát, bízott benne, lassan azt vette észre, hogy az egész törzsért felelősnek érzi magát. Próbált békítő tárgyalásokat kezdeményezni a Konföderációval, de nem járt sikerrel, végül egy barlangrendszer mellett vertek tanyát, és az egész törzs a sötét, levegőtlen lyukakban húzta meg magát. Szőnyegbombázás alá vonták területeiket, titokban irtották őket. Ez elvileg tilos volt, de a kormány szemet hunyt a szörnyűség felett. A katasztrófa, és a civilizált emberek azt vették el a vikingektől, ami a lételemük. A szabadságot. Ők egyek voltak a természettel, a tenger hullámaival, a szél vágtájával, harcosok tekintetében a Nap perzselt, asszonyaik gömbölyű válla a tejfehér köd, szemük az ég maga.
És meglehet-e fékezni a természetet? Soha.
Sid hitt ezeknek az embereknek az erejében, a fölhoz való jogukban. Vilfus erős tenyere rákulcsolódott a karjára, hogy ki húzza a partra. Már alig néhányan maradtak a sekély vízben, gyerekek csoportja várta összeverődve a hozzátartozóit. Sid tudta, ők a jövő, ezért minden nap tanította őket írni, olvasni, számolni. Mielőtt belépett a barlangba, még hátra nézett az akkor nyugodt tengerre, a békés hullámok egyre távolabb ringatták az apró lélekvesztőket. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőle, saját vereségeként könyvelte el, hogy gyerekek és asszonyok is áldozatul estek. Mégis, jajveszékelés nélkül, fegyelmezetten gyászoltak, elfogadták a halált, mint a Hold fogyását.
| |
| 3. | [tulajdonos]: vázlat 2. | 2018-05-30 21:49 |
Leslie Tarmak. Hol volt már az idő, amikor így nevezték Sidet, amikor állt a katedrán és a történelemről beszélt! Ahogy kezdett ráébredni, hogy talán semmi sem igaz abból, amit oktat, hogy egy hazug gépezet kellékei mindannyian, nem tanított többé. Nyugdíj előtt kivált a tanári karból, és szerződést bontott. Már nem hitt, és ez súlyosan csorbította kedélyét. Kezdte azt gondolni, egyetlen érték az emberi becsület, és az érzések, mert azok legalább valódiak.
Miután meghalt a felesége, nem bírt San Gert-ben maradni, a Konföderáció egy megrendezett kiállításhoz hasonlított, műország, hamis élettel. Meglehet, egyedüliként vélte úgy, hogy talán épp a múltbélieknél lehet a megfejtés. Mi van, ha a vikingeknél található a kulcs az eredeti állapot visszaállításához? - mondogatta. Sid nagy hévvel vágott neki a kutatásnak, össze is barátkozott Vilfus-sal és a törzsével, befogadták őt, varázslóként tisztelték. Tőlük kapta az új nevét, míg a Leslie Tarmak név elsüllyedt a jelentéktelenségben.
Sid mindent megtudott a viking kultúráról, szokásokról, tapintotta és érezte, mégsem került közelebb a titokhoz, egy helyben toporgott. Kezdett beletörődni, hogy most már így marad a világ: két korszak ugyanazon időben. Hogy miért maradt a vikingeknél ennek ellenére, maga sem tudta, csak azt, ő már odatartozik. A lánya és unokája ritkán jutottak eszébe, el tudta képzelni, hogy elkönyvelték halottnak.
Sidnek nem tett jót a hideg víz, érezte a derekát, csipkedőn sajgott, és tudta, hogy éjjel majd többször is ki kell menni a vécére, mert a hólyagja rendetlenkedni fog. Hiába, az ő korában nem lehetett vagánykodni. Minden merész, apró tett, megbosszulta önmagát. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2. | Mórotz Krisztina: a karakter erős. | 2018-05-30 09:45 | A karakter jó. Ez nagyon tetszik: Sid, az idős professzor felemelte fejét, és a tenger felé bámult, az imbolygó fénypontok jelezték, hogy az összetákolt tutajokon már ott fekszenek a halottak, felkészítetten utolsó útjukra. Fogadott népe vízre tette a halottait, apró faggyú mécsessel, és a kedvenc tárgyaikkal, hogy így jussanak el az örökkévalóságba.
Sid szomorú volt és kiégett.
Csatlakoznia kellett a többiekhez. Nem viselt cipőt, kopott szövetnadrágját térdig felgyűrte, majd belegázolt a vízbe. Hűvös, kavicsos mederben lépkedett, orrába áramlott a még párásabb, esti levegő. A hozzátartozók felé gyalogolt, akik ott álltak a sekély tengerben, derékig vizesen.
Ez nagyon jó szöveg itt, erős! És ahhoz képest, hogy vázlat nem is rossz.. A karakter erős, Sidre figyelj, de ebből is dobható több dolog. | |
| 1. | [tulajdonos]: egy vázlat | 2018-05-30 04:14 |
Az ötven évvel ezelőtti katasztrófa egymásra tolta az idősíkokat, és elpusztította a háromnegyed világot. A földön egyszerre volt Ókor és XXI. század, barbárok hőköltek hátra a felhőkarcolóktól, és öltönyös úriemberek riadtak meg a vikingektől. A tudósok hallgattak, vagy titkolóztak, de ők sem tudták orvosolni a dolgot. Állították egyesek, hogy vissza lehet valamiképp pörgetni a folyamatot, de ehhez valószínűleg több emberöltőnyi kutatás szükséges. Amikor a rózsaszín köd ellepte a bolygót, és megtörtént a katasztrófa, a megmaradottak először azt hitték, hogy tömeges időutazók, és a múltban vannak. Utána, hogy a barbárok az időutazók, és a jelenükbe cseppentek. Amikor kezdtek ráébredni, hogy senki sem utazott sehová, és két korszak összecsomósodott, összezavarodtak.
A legtöbben Isten büntetését rebesgették. Óriási gyász és fájdalom ütötte fel a fejét, amikor kiderült, hogy eltűntek országok, városok, és szigetek, és az emberiség jó része.
Eltűnt a Vatikán, Írország és Szibéria. Kuba, és a földrészek jókora hányada. Az átrendeződött bolygón a szárazföldek legfeljebb fele akkorára apadtak, mint azelőtt. Keresték a maradványokat tengerben, és a föld alatt, de mindhiába, nyomuk veszett, mintha sosem léteztek volna. Talán az emberiség legnagyobb titkával álltak szemben!
Új vallások születtek, és mozgalmak, egyesek a kormányokat vádolták, a kísérleteiket, a hadi ipart. Mások úgy vélték idegenek szóltak bele a Föld sorsába, ismeretlen, nálunk fejlettebb civilizációnak vagyunk a játékszerei. Ezek azonban csak találgatások voltak, nem tényekkel alátámasztott bizonyosság. A régi világból talán csak a modern ember gyarlósága és nagyravágyása maradt.
Sid, az idős professzor felemelte fejét, és a tenger felé bámult, az imbolygó fénypontok jelezték, hogy az összetákolt tutajokon már ott fekszenek a halottak, felkészítetten utolsó útjukra. Fogadott népe vízre tette a halottait, apró faggyú mécsessel, és a kedvenc tárgyaikkal, hogy így jussanak el az örökkévalóságba.
Sid szomorú volt és kiégett.
Csatlakoznia kellett a többiekhez. Nem viselt cipőt, kopott szövetnadrágját térdig felgyűrte, majd belegázolt a vízbe. Hűvös, kavicsos mederben lépkedett, orrába áramlott a még párásabb, esti levegő. A hozzátartozók felé gyalogolt, akik ott álltak a sekély tengerben, derékig vizesen. A holdfény ezüsthálót vetett rájuk, miközben tekintetükkel kísérték távolodó halottjaikat. A modern fegyverek kegyetlen mészárlása megtizedelte soraikat. A városiak barbároknak tartották őket, és azt akarták, hogy rezervátumokban éljenek. De Sid jól tudta, a medvék ura a történtek után sem fog ebbe beleegyezni, Viluf harcolni fog utolsó leheletéig!
még vázlat, most írtam...a hibákért bocs
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
