NAPLÓK: Uti jegyzetek Legutóbbi olvasó: 2026-06-13 08:27 Összes olvasás: 3581| 1. | [tulajdonos]: Az én Londonom | 2007-03-07 21:04 | Ahoj, itt London!
Bizony az egyik kedvencem, az a város, ahol jól érzem magam, tiszta és konzervatív. Csavarogtam szombat délután, egy kicsit tervezett módon és persze aztán csak úgy! Lesétáltam a Temze partjára, megcsodáltam a Lovas Gárdát, méltóságteljesen mentek keresztül a St. James parkon - ahol millió nárcisz nyílt ki a pázsitból; jelezvén itt már tavasz van, kérem.
Reggel a szállodai szobám ablakán besütött az éppen felkelő nap, s valami aranyló ragyogást varázsolt oda. Az idei első tavaszi reggelre ébredtem. Pedig ugye mindenki azt meséli: esik az eső, ködös és... egy frászt! Tavaszi napsütés, ragyogó kék ég volt reggel! Lementem reggelizni, komótosan - olyan igazi angolos lassúsággal, kiolvastam a Sunday Express 111 oldalas kicsi vasárnapi újságját - majd egy rövid név kiejtési eszmecserét folytattam a személyzet egyik tagjával a nevemről, illetve udvariasan elbeszélgettem vele az aznapi időjárásról is!
A városi séta és a bámészkodás állomásai: a Westminster apátság és az Anna templom, szemben a Parlament épületével, s pontban délben megszólalt a Big Ben; ahogy azt a rádióban is hallhatod - miközben "Itt London, itt London, a BBC híradójában" jut az eszembe, melynek a hangulata ott idéződött föl! Aztán a Parlament előtt pár percig csodáltam I. Richárd lovasszobrát - rajta: Coeur de lion, az "Oroszlán szívű" felirattal. Itt ez is elfér a demokrácia oltára előtt! Majd a Big Ben tornyával átellenben egy úr az admiralitásról, szinte megszólított; Sir Winston Churchil az öreg botjára támaszkodó politikus, aki hét uralkodót szolgált, s nyerte meg a nagy háborút - bár igaz "Csak vért és borzalmakat tudott igérni". Láttam azt a bunkert, amelyet ma is úgy tárnak elénk, ahogy a II. világháború végeztével hagyták; a kormány innen irányította a brit erőket. Churchil asztalánál egy üveg grúz konyak és néhány kubai szivar, meg a gázálarc, mind valódi volt.
Aztán a belvárosban csavarogtam, s bámultam a Harrods áruház hatemeletnyi választékát. Kezemben vettem egy női estélyi ruhát, egyszerű két vékony pánttal, földig érő kicsit díszített volt. Hm. az ára ötszázhetvenezer forintnál is több. Ez is London. Meg az emeletes piros buszok, és a bumfordi taxik, meg persze az őrült balra hajtás, ráadásul nagy fehér betűkkel a lábad elé festve "Look right!" - nézz jobbra; mert ugye ők sem bízzák a véletlenre magukat!
Vasárnap egy rövid délelőtti séta volt, a Buckingham Palace előtt, a királynőnek udvariasan csak biccentetem egyet a fejemmel, ez mindig szerencsét hoz, ha Londonban vagyok. És tavasz, és tavasz volt a parkban, s mindenütt a városban. éreztem a napsütés erejét. Délre persze beborult, de nem esett. Végül a Tower Bridge és maga a Tower erőd volt, amit megnéztem. Láttam a vesztőhelyet, hol annyian néztek fel utoljára az égre, s talán némelyikük szelleme ma is ott iramlik tova, a zászlók szélben hullámzó forgatagában.
Ittam egy "ale" -t (sörnek nehéz nevezni, de angol és valódi) egy kiskocsmában, s ott hagytam fifty pence -t csakhogy kerek legyen. Vonattal indultam London külvárosába, Luton reptérre. Nemis vonat inkább helyiérdekű, ami 140-nel "bumlizott" el a külváros vöröstéglás negyedén át, néha Dickens figuráit villantva meg, az elszáguldó vonatablakba vetítve, máskor dr. Wattsont véltem látni, ki épp befordult a sarkon, s intett le egy taxit hanyag eleganciával.
Talán e kis rövid izelítőnek szánt soraimmal sikerült visszaadni valamit a hangulatból, s láttatni az én Londonomat, február vége felé.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
