NAPLÓK: Pöröly Legutóbbi olvasó: 2026-06-13 01:19 Összes olvasás: 141019| 592. | [tulajdonos]: Sinka István | 2017-09-27 19:24 |
ANYÁM BALLADÁT TÁNCOL
Egyszer volt szép az anyám tánca,
mikor kendőjét gyepre hányta,
a Korhány vizénél, Pusztapándon,
s bokázó lába pásztortűznél,
öles apám örömére
szállt, mint illat a virágon.
De gyönyörű lábán víg figurát
eredő táncába ő se vitt,
csak mutatta ringó mozdulattal
halálba járó őseit.
Mert ugyanaz sírt fel a flótán,
hogy meghaltak azok ima nélkül,
nagy szakállal, akasztófán.
S hajnaltájon, lengő szélben,
hogy fény nyíllott két nyárszemében,
elébe raktak tíz szál gyertyát,
hat másikat meg karikába. -
Közöttük anyám ott sugárzott,
s kis csizmája lángot vert át.
Az ősi ritmust pásztorok fütyölték…
Kettő-kettő felállott szélrül,
jelezve, hogy a csúfolt ős
szép feje most halálba révül.
S a holtak szemét, ahogy lezárták:
ezt a sirató, örök búcsút
a nyárfák alatt már öten járták.
Akkor meg, mikor sírt nyitnak,
közéjük lendül hatodiknak
apám is, kinek lépteit
úgy mérte az öt táncoló,
mint ki utolsó fordulattal
az egész műbe értelmet vitt…
Mikor a gyertyák porig égtek,
még anyám eljárta a végét:
egy szál virág körül koszorút táncolt…
A juhászok meg már csak nézték,
hogy az égen hold ballag át
s csudálja nagy, fehér szemmel
anyám lábán a balladát.
NEM VAGYOK FINN…
Nem volt a Pecsora,
sem a Káma soha
az én hazám folyója;
idegen vizükben
elméletként úszkál
a tudósok vak lova.
Nem vagyok finn. Magyar vagyok.
Észak jegében nem költ a déli gólya.
Anyám ős holdleány:
hold vet sugarat rám -
annak vagyok rokona.
Se hóban se ködben
nem ringott bölcsőm:
Nem vagyok finn. Anyám a hold.
Képe az Indusban ringatózik tova.
MARADT KEREK HÁROM PENGŐ
Beléptem a kastély alá
s egy nyugtatványt írtam alá.
Kaptam summa negyven pengőt:
nyögtem érte fél esztendőt.
Akkor este bort töltöttem,
Katimnak zsebkendőt vettem,
tizenötöt télre hagytam,
tízért jobb csizmát varrattam.
Hatot adtam Tóth Bálintnak:
négyért nagyon régen sírtak
ketten is: mint a volt bíró
s Gyánból Kiss, a birkanyíró.
Maradt kerek három pengő,
meg egy újabb fél esztendő.
Rám is szólott kinn az ispán:
- na, te hogyishínak István!…
SZÓLJON, AKI LÁTTA
Dús András juhász volt,
már fekete a képe;
leásták pihenni,
le a fák tövébe.
Fiatal volt, mégis
görbe volt a háta -
…Istenem, magyar volt:
szóljon, aki látta.
ÉS ELFELEJTETTÉK
Varsányhely rétjein
öreg summás kaszált,
ezelőtt hat évvel
- láttam, harmatban állt.
Harmatban, hajnalban
kaszált negyven évig
- útját most az idők
könnyeimmel mérik.
Jól kaszált jó szóért,
jól kaszált korpáért,
kaszált önmagáért
s kaszált az országért.
Ki tudja, szegény, hogy
hány rendet is vágott,
míg az utolsónál
örökre megállott.
Hazavitték Gyánba,
szerették, mosták,
sirató nénikék
körül hajladozták.
Körül hajladozták
földet tettek rája,
és elfelejtették…
S azóta kaszája
vén szilvafa-ágon
szélben hilintázik,
s ő is, mint gazdája,
elporladni vágyik.
FIATAL ANYÁNAK SIRATÓ ÉNEKE
Világom, virágom, kedves liliomom,
kéktenger kötőmben többé nem ringatom.
Naptalan két szemét koporsóba zárom,
s útjait immár Jézusnak ajánlom.
Estéim sírósak: megszűnt patak,
nagy kéktenger kötőm végig ketté hasadt.
Hová temessem el eltörött gyűrűmet:
földig ásták bele az én gyönyörűmet.
Kézen fogva most már nagy angyal vezesse
s a szabadság arany székibe ültesse.
Mikor csorda ballag estenden, hadd lássam
arany székit, habár csillagtávolságban.
Gyászoló ruhámat talpig hasogatom,
hajamnak selyemjét porba mártogatom.
Fekete országom, fekete nappalom,
kis liliomat többé nem ringatom.
VÉGŰL SÍRIG FEKETÉBE
Szebb volt Kis Julis a nyárnál
s bátrabb minden ibolyánál.
Ifjú volt és élni jó volt
s ifjú szájjal nagyot csókolt.
Gyermeket nevelt vagy hatot,
magyar sorsban hat új vakot.
Siratta is őket éjjel
telefolyt a szíve névvel,
tele a két szeme könnyel
s a csendbe vájt tíz körömmel…
Világ telében négy fia
eltűnt. Sírt. Kis komédia.
Belé is görbült, bele ám,
bizony urak, bizony hazám.
Amikor még harmaton hált,
mondják, fehér ruhába járt.
Azután pirosba, kékbe,
s végűl sírig feketébe.
ÚGY ALSZUNK MAJD…
Óh én drága anyácskám
ki virág vagy most egy égi fácskán,
ugye jössz majd -
fekete sírodat otthagyod,
s beteg fiadat elringatod;
beleöleled fejemet öledbe
s úgy alszunk majd ketten örökre, örökre.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
