NAPLÓK: Nő a lámpák mögül Legutóbbi olvasó: 2026-10-30 04:05 Összes olvasás: 40019| 131. | [tulajdonos]: Idő zavarban | 2011-08-03 22:19 | (Éhe egy tenyérnek, éhe egy csóknak)
Éjszaka volt, három felé járhatott. A nő a tenger fölé benyúló sziklán megborzongott az erősödő szélben.
Könnyei gyorsan felszáradtak, és egyre kellemetlenebbnek érezte, ahogy a levegőből kiváló sószemcsék szemhéját belülről bökdösték.
Szerette a tengert. Egy órája is elmúlt, hogy kisétált a partra. Egyedül. Azóta ült a sziklán, bámulta a kövekhez csapódó hullámokat, mégsem tudott megnyugodni.
Az öböl túlpartjáról az önfeledten szórakozók nevetésével, beszélgetés-foszlányaival keveredve sodoródott hozzá a szemközti diszkó dum-dumja. Már az aprócska kikötő csónakjai is követték a zene erőszakos ritmusát. Néha fals csobbanással egy fellázadt hullám nekirohant valamelyik hajó oldalának.
A víz felszínén a jelzőfények és a csillagok egymással incselkedve kergetőztek.
Túl zaklatott volt, nem látta meg a szépet.
Befelé figyelt, erősödő menekülési ösztöne azt diktálta, futnia kell, maga mögött hagyni a tengert, nem visszanézni, csak rohanni egyre messzebb, az oxigénhiánytól kapkodni a levegőt, és a lábai verte gyorsuló ritmusban követni szíve dobbanásait.
Elnehezültek tagjai, mire megérkezett.
Ahogy nézte az ősöreg fát, lelassult benne is az idő. Gerincét érezte meg elsőként. Csigolyái jelezték, túl erősen feszül háta a törzsnek. Nem emlékezett rá, mióta is üldögél itt. Kinyújtotta elgémberedett lábait. Lazított merev tartásán és várta, hogy alsó végtagjaiban újra meginduljon a keringés. Lábfejének le-fel mozgatásával próbálta sürgetni a “meghangyásodás”-t. Tudta, hogy amíg túl nem esik a sokezernyi csípésen, hiába is próbálna meg felállni, nem tudna talpon maradni. Megcsóválta fejét. Hová is sietne? A macskáján kívül úgysem várja senki.
Szép ez a park, állapította meg, ahogy körbenézett. A tőle jobbra lévő fazsindelyes, hagymakupolás építményt akár Makovecz Imre is tervezhette, morfondírozott. Rosszul kezelték le a fát, a korhadástól már hézagos itt-ott a takarás. A festék is megkopott a tetőt fedő lemezeken. Nem esett jól felismernie ezt a túl erős kontrasztot a több száz éves platán és a még nála is fiatalabb, enyészet kóstolgatta pavilon között.
Akkor bukkant fel az épület melletti ösvényen a lassan sétálva közeledő pár. Mindketten jóval túl jártak már a hetvenen. Egymás kezét fogták. Látszott, nem csak azért, hogy egymásban megkapaszkodjanak. Beszélgettek. Őt észre sem vették, ahogy elhaladtak mellette, annyira elmerültek a másikra figyelésben.
Elszégyelte magát, mert illetlenség, ahogy rejtekéből kilesi titkukat, mégsem tudta róluk levenni a szemét.
A néni kicsit oldalra billentette a fejét, úgy nevetett párjára, amikor megálltak egy pillanatra. Irigyelte a mozdulatot, ahogy bácsi szabad kezével megsimította társa arcát.
A mozdulattal egyidőben úgy érezte, ő az, aki szabad kezével szájához húzza a férfitenyeret és bele csókol.
Mellkasában gyomrától indulva mind feljebb emelkedett a melegség, ahogy dagálykor a tenger.
Felállt. Már nem kellett szorosra ölelnie magán kardigánját. Indultában a győztesek mosolyával feszült bele a bórába. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
