Bátai Tibor: Nagy László 219.

NAPLÓK: Bátai Tibor
Legutóbbi olvasó: 2025-04-04 03:00 Összes olvasás: 134011

Korábbi hozzászólások:

1766.	[tulajdonos]: Nagy László 219.	2025-03-07 23:15
Menyegző . ......................................1964 . Arccal a tengernek itt állunk párban, kürtszóban, ünnepi arany riadóban, síp-sikolyban, a dobhang döbbenetében, lábdobogásban ijedten, a tengert utánzó táncosok lendülete fenyegeti hátunk, mert a tengernek bemutattak minket, vegye tudomásul, itt állunk párban, a kőfokon, itt, a végtelenségbe bevágó szárazföld csőrehegyén két emberi csillag, összeesküdve örökre a jóra, igazra, gyönyörűségre, a legszilajabb álmon is túl a rendre, hogy általunk jönne világra, vegye tudomásul a tenger, a szüntelen ostrom: okosak a vének, ruganyos a vének tanácsa, megengedik: IME, TESTETÖLTHET AZ IGE, HA TUD, márványlap-arcélükből rettenetes kódex tűzvirágot lepréselni mért is tömörödne, tekintetükkel, zuzmara-üstökösökkel mért is ütnék porba a szív delelését, mért is úszna égre eltaknyult isten-szakálluk csíra-ölő árnyával, fekete szalaggal becsavarni e pázsitos bolygót – félre ijedtség, mi vagyunk a fenség, koronánk örökös láng, csillagsor-pályák, babonátlan lámpái az észnek a fölismerések spirál-tornyai a végtelenségig, ó, nem a doktrinák drágakövéből áll koronánk, koszorúnk se mirtusz: a koponya ér-fonata, a nagyvilág kék halántékán ugyanaz a pulzus, ugyanaz a dübögés a pacsirta búbja körül, mi vagyunk a tűz, mi vagyunk a vér, a tej meg a méz, kozmikus küldetés ősatyák kőtáblái ellen, törni törekké, akár a laskát, ez a mi csatánk, békesség vagyunk, az újrateremtés indulata, a képzelet kivirágzása kánoni kopárság ellen, herétlenek ellen, mert ingereink hérosziak, mert csillagok lázítnak minket a legnagyobb nászra, hogy virágpor-cirmos arcunk elijessze az örök halált, hogy szerelmünk eszményi szagától a május teljes legyen, lepattant gombjainktól tücskös és jánosbogaras az éj, szerelmünk harmatától erős a smaragd mező, hogy ménjeink selyemhajóval ott siklassák az öregeket: ráncot, csontot, hogy áztassa ifjuságunk varázslata, ó, nekünk igazi násznagy a tenger, a tenger, viola távolból nászajándékokat hömpölygető, babapólyákat, csipkés patyolat-hengereket, hogy méltassa a térben mérhetetlen sóvárgásunkat, s a törvényt, amit immár a tiltakozók is tisztelni kénytelenek, mert megtépi őket a só, megsebzi őket a fény, hát valami történik mégis, örvendjen a tenger, itt állunk párban virulva a kova-fokon itt, a világ kirakatában krétafehér szakállak rendeletére, kéz a kézben, várva a ceremónia végét, viseljük a jelképek ünnepi gyötrelmeit, a hátunkra tűzött haragzöld selymet, amint hullámzik, akár a reménnyel tömény mező, s tűri a gyöngyzáport koponyánk, a búza, a rizs rubin és opál kopogását, a sámáni igézetet, ezerévek igéit, szivárványos babona-záport: LEGYETEK TERMÉKENYEK, LEGYETEK TERMÉKENYEK, vetik ránk réztálakból a lignit-barna kezek, kezek a hátunk mögött, gótbetű-görcsös kezek, sárgák meg zöldek, epeszakítók, heroin-fehér kezek, szűzmell-gyaluló, here-aszályos, halálfejgyűrüs kezek, kezek oltári gyertyasorként nyílt ujjuak s kezek egy-ujjuak: revolvertáska-kezek, savakkal, sorsokkal bánó, balzsamozásra váró kezek, kezek a hátunk mögött, kezek a koccintások villámaiban, az új párért emelt kezek, ÉLJEN AZ ÚJ PÁR, ÉLJEN, itt állunk párban szelíden arccal a tengernek, s kezek a hátunk mögött, kezek a zene aranyóljaiból kieresztik a vérengző dallamokat, ragadozó ritmusokat, s mozdulatlanokat marni párducok jönnek, sasok, de nekünk állni kell királyian, kéz a kézben, összeforradt kézzel, összekapcsolt vérköreinkben, ér-glóriában, gyöngyvirágillatú mátkaruhában, arccal a tengernek s mosolyogni a gigászi mókát a habból perdített tünemény baba-pólyákat, nézni az albatrosz-párok fáradhatatlan röptét, de állni a körtáncosok szélverésében, akár a szobor, várni, amikor dobszóra dobognak a lábak s rengetik az anyaföld tűzeres agyvelejét fekete sevrócipők, és drága mazsolaszínü topánok, lakkcsizmák, fogsorokkal sarkantyúsak, vérszekfű-tarajuk át-üt a föld sóhaján, a poron, s rúgva a port a szegények disznóbőr-bocskorai, sörtésen, torzonborzan, mint kicsi szörnyetegek ugrálnak kergén a zsírtalan remete-sarukkal, akasztottember-színü szederlila bilgerlikkel, csukaorr-cipőkkel, gyászszalag-cuggú cipőkkel és összevegyűlnek a condrák, a fátyolruhák, a folthátán-foltok, mint párzó éjjeli lepkék, a püspökpalásttal, a bíborpuha érsekköpennyel, s fegyencek csíkjai gyűrűzve mint a giliszták hajnaluk piramisát nyalják: a hóhéri csuklyát, s csokorként dobálják a vézna balerinákat nagy lihegések magasra a girlandoknak, az ünnep galandférgeinek, és ropják zenére a kopottá kikefélt gúnyák a diplomata-frakkok ollói közt is, rajongva, mert ők is hivatalosak és összevegyűlnek a tüllök, a törpe zsokék lótajtékillatú selyemgatyái, a prémek dúvadhordái, a bárányok irháival, zihál azúr-dresszben a tizenegy aranyérmes, tolongnak a díjazott gárdák, az elégedettek, a dicsőségféltők, lóugrás-táncban a sakkmesterek, szívmellényben az ultivitézek zihálnak, forognak tisztviselőcskék, ráncuk elől-hátul mosoly, titkárnők, új délibábok rezegnek a talaj fölött kávépárában, a drága dohányfüst csipkéiben, dögvész-uszályban a miss Európák és Amerikák, company-vezérek karjain, aranyos ringlispilen, forgó aranyfán pávaként ülnek magasan, a porban toporgó, fejüket forgató tyúkok fölött, szédelgő, árva kis csajok fölött, és teljes az ünnep, s rebbennek gyűrűs galambok, felropognak a díszsortüzek, üdvözölnek kalapok, csákók, s nem ülnek vissza a fejre, kard-élek villannak, ezüstlenek rozmaringszálak, szép delfinkendők és veronika-kendők lobognak, fölúsznak a zászlók az égre s fölúsznak a zászlók fölé fölúsznak az elaggott, krétafehér istenszakállak, s szózat hallatszik steril, a jégszférák sugallata: ÉLJEN AZ ÚJ PÁR, ÉLJEN, DE MOST NE MOZOGJON, arccal a tengernek itt állunk gyönyörű párban, bűvölve mozdulatlanná és megörökítnek kameráikkal a propeller-fejű fotósok lebegve a halak fölött, féltérden a zöld levegőben, nem a kivégző szakasz, ó nem, csak megörökítnek, csöves üveglencse-szemükből kiüt a hideg sugár, kattognak, zengnek, acélszita-szárnyuk zenél, kék darázs-gépek, precízek, csupa gombok, rugók, motorizált rémek Kondor Béla baljós rézkarcairól, s megörökítnek minket, megsokasítva arcunk röpítik rotációsok: IFJÚSÁG, SÓLYOMMADÁR, TIÉD A VILÁG ÉS TEÉRTED VAN A VILÁG, óriás betűk rólunk, akik itt feszülünk arccal a tengernek s lagzi a hátunk mögött, s múlik a drága idő, gyorsabb mint a sólyommadár, de előttünk mindig a nappal, mögöttünk az éj, mögöttünk mindig az éj, pedig pöröl a sötéttel a fehérvirágú almafaerdő, a fellángoló virágfa, tulipánfa, rengeteg tavaszi lámpa, a láng és vér szivárványa, az ábrándok kohótüze, az agyvelők ultra-világa, mégis hatalmas az éj, s hiába ez a menyegző, menyegző a hátunk mögött, hol márvánnyá lettek a leabroszolt jégtorlaszok, asztalok az éjben, fehérek, hosszúak mint a vasút, s rózsát nevetnek a tálak, többet mint a Rózsák Völgye, hogy a föltálalt étel fölizgassa a mirigyeket, levesek aranytócsáit hörpölje hamis glóriasor, a sok cicoma, cirkuszi bokréta, álarc-kobak, dagadnak sáfrányos gőzben, faggyúban tündöklenek, hústörkölyösek, becukrozódnak, beittasodnak itt a fejek, a parafafejek, a gyémántfejek, a dísztök-fejek, a gumifejek, a fölfujható mosolyuak, a mumusfejek, az ijedt fejek, a szerénykedők, fejek a pironkodók, fejek a finnyás és mohó fejek, hánykódnak a krémben, lángolnak az alkohol üdveiben, fejek vérdíjasok, fejek árvák és örökké rezgő fejek, fejek a migrén szentségtartói, sugarasak, fejek az irigység csikorgó sóderfészkei, fejek, fejek a rágalom remekbefaragott szószékei, a szélkakas-fejek, a harckocsikupola-fejek, a galambdúc-fejek, a bábeli torony-fejek, regebeli családfán rezgők: a fejvárosok, dobogó démon-fejek, a sarabolatlan sárkányfejek, fejek a hátunk mögött, és terelik, pörgetik őket isteneik a vének: az örvényszakállú fejek, ÉLJEN A LAKODALOM, ÉLJEN A LAKO, A LAKODALOM zene a hátunk mögött, az örök zenebanda zenél, zúg a hegedűkből a fűrészelt fenyves, a nagydobokon csökönyös szamarak bőrét örökké a bunkók ütik, de csak a tébolyt cifrázza a húr, meg a bongó öböl, csengetyűk lázzsibogása, a réztorok s rózsafa-gége, ÉLJEN A LALALA LAKODA LAKODA LAKODALOM höbögik megdagadt nyelvek, de örökké bort ad a fűrt, örökké születik a bárány, de kés-fényben vérzik örökké, lángol a konyha és izzadnak a kukták szüntelenül, megzabálódik a hús és tengerbe söprődik a csont, a tengerbe okádik, ürül meg vizel a lakodalom, s újra a LALALA LALALA LAKODALOM, emeli borunkat s töri kenyerünket a lakodalom, jussunkat emészti, nyoszolyánkon bagzik a lakodalom, a szégyentelen, a görnyedező, a görcsben rugózó, virággyertyáinkat dönti le könyöke és lúgjaival gyalázza a földet, gyilkolja a gyökeret a lakodalom, fodor a fodron, figura a figurán tülekedik, kocsi kocsi hátán üzekedik és összefarol és összeragadnak mind a világmárkák, akár a bogár, ó éj, a romlás nászéjszakája, ó lakodalom, a sátán feketemiséje, te rút, és izzik az éjben a körmök gyöngyháza, a varasult rosszseb parázsa, a kármin, a fekete lakk, a kőrisbogárzöld zománc, topáz a hervadt ujjon, szuvas ínyen a porcelánfogsor, korhadt pilléren platina-híd, és izzanak a pudvák, odvak, a sorvadt mohák, tapló-füleken a rémcinke-függők, bagoly-fejű lények kezén a lapokká préselt ganéj, nagy aranybetük izzanak, s cizellált bronzlevelek, a meddőség szíkjei, sivatagi láz-sömörök, rókagödör-arcok, s pórusok, hol a lódarazsak a bérlők, izzanak a vőfélyek csapzott keselyű-frizurái, nyűves pálcái, a koszorúslányok, a nászasszonyok, megromolva velejükig izzanak hajzatuk gyökeréig mind, zilált pántlikáik a lepörgetett magnó-tekercsek, lóbéllel felkoszorúzva komornái mind a halálnak, s mi arccal a tengernek itt állunk párban megmerevítve, izzanak a poharak, húrok, izzik a tánc, az anyaföld, izzik a lakodalom, izzik ez a forgatag ünnep, örvényel az égre, lesuppan a földre süvítve, húzza neki a zenekar, s kurrog, rikogat, ropja: SUPRA AGGNŐ, SZÖKJ FEL KABLA, TIPORJ A MAGRA! TE VAGY A TÁNCOS, RIHERUHA-RÁNCOS, ROPJAD RÁNC! HA MEGVOLT AZ ESKÜVŐJE, LESZÁRADHAT A TÜDŐJE, HÚZD! EZ A KÖSZVÉNY HA MEGÁZIK, MINT A KAKAS BUBITÁZIK, BILLENTYŰ! TYŰ, TYŰ, TYŰ! TUBARÓZSÁN TETŰ MÁSZIK, VASKESZTYŰ! HÉ, AZ AGGCSONT MEGELLETT, A CSIKAJA DERES LETT, HÚZD! IDENÉZZ A CSILLAGÁRA, NE A MENYASSZONY FARÁRA, HÚZD! FEHÉR BÁRÁNY, FEHÉR KOS, EZ A LAGZI HUZAMOS, HÚZD! VETKŐZIK A MÁTKAPÁR, KOPÁR LETT A MÁTKAPÁR, KÁR! MAJD NEM LÁTSZIK AZ A CSONT, RÁTÖMKÖDJÜK A BETONT, HÚZD! BEOMOLHAT BUDAVÁRA, HALLGASS CSAK A HADNAGYÁRA, HIPP! KRIPTABELŰ VARJÚ TÁNCOL, SZÁJÁBAN A HÚS, A FÁTYOL, HUSS! IKULÁS, PIKULÁS, TÁNCOL EZER MIKULÁS, HOPP! EZER HORDÓ BOROM VAN, MIND AZ EZER CSAPON VAN, TÖLTS! NE IJEDJ MEG A POHÁRTÓL, TE SZELLEMI EXKAVÁTOR, EX! ISZIK IGY MÁS IS, GÉGE SE VÁSIK, MEGMARAD A STEX! TYUHAHÉ, RÓKAPRÉM, MÁS IS KURVA NEMCSAK ÉN, HÚZD! BÁRCSAK EZ AZ ÉJSZAKA MINDÖRÖKKÉ TARTANA, HÚZD! s mi felszalagozva és megkoszorúzva a dörgő időben, arccal a tengernek itt feszülünk öntve szoborrá! . .

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!