NAPLÓK: Bara Legutóbbi olvasó: 2026-09-12 06:03 Összes olvasás: 84128| 750. | [tulajdonos]: A Penna | 2026-02-19 17:35 | Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos ország.
Ennek az országnak a közepén állt egy hatalmas palota, csodálatosabbnál csodálatosabb szobákkal. A palotában élt az ország királya, - mert királyság volt - aki az alattvalói előtt nem nagyon mutatta magát. Valami rejtett szobából figyelte titkon az alattvalóit.
Törték is a fejüket az okosok, de csak találgatni tudtak, hogy ki lehet és miért bujkál az ő fenséges királyuk?
(Furcsa mód, ennek a királynak - legalábbis azt híresztelték -, nem volt udvari bolondja. Nem nagyon volt elkeseredve emiatt a sok alattvaló, mert már olvasták a nagy királyi szabad sajtóban, a Pennában, hogy pályázatot írtak ki erre a tisztre.)
Na, hogy a lényeget el ne feledjem ennek az országnak majd' minden alattvalója pennával, akarom mondani klaviatúrával szolgálta az uralkodóját. Akkor kaptak ételt, italt, házat a fejük felé, veregetést a vállukra, ha jól használták az eszüket, s még annál is jobb cikkeket írtak...
Minden lehetőséget megadott erre a király. Volt mindenféle gondolatra külön-külön szoba, ahol mindenki nyugodtan írhatott - volna.
Írtak is, írtak is. Ezt is, azt is. Hol nagyon, hol kevésbé jót. De hát a pennaforgatók nagyon sokan és sokfélék voltak. Úgy is mondhatnánk: heterogén volt a társaság.
Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, mert valójában senki nem arra vágyott, hogy - csúnya szóval éljek - uniformizálják őket. Ám mindig volt olyan aki talált okot arra, hogy beleköpjön a királyi asztalra felszolgált finom fürjlevesbe.
- Nem jó ez így! - dugták össze a fejüket a Penna fiataljai és vénjei.
- A királyunk évekkel ezelőtt kámforrá vált, mi meg itt fövünk a saját levünkben. De, ha csak abban főnénk! De minduntalan belekerül a levesünkbe olyan bele nem illő, ki tudja honnan származó fűszer is, ami élvezhetetlenné teszi a mi zseniális étkünket!
Addig-addig hergelték magukat, míg már nem bírták tovább, s nehéz gyomorral átvonultak a Társalgóba.
Ez volt - jól kifundálva - a Penna szíve. Itt mindenkiről mindent lehetett mondani. Hsz-nek hívták penna-nyelven.
A Társalgóban - miután mindenki elmondta a véleményét - legtöbbször nem a másik alattvaló munkájáról, hanem a viselt dolgairól, persze nem királyi füleknek, hanem inkább Böfögős Pistának kedves, alpári hangnemben - teljesen ráhangolódhattak a következő - ki kinek a mije, miért és hova menjen - témakörre.
A meséhez még azért annyi igazság hozzátartozik, - s ez nem mese -, hogy itt mindenki a maga módján jót akart. Jó cikkeket, olvasottságot, népszerűséget, elismerést. Ja és nívót. De valahogy vagy a cikkekkel volt baj, vagy a hangnemmel, de hol a Lapon, hol a Társalgóban felütötte a fejét az igénytelenség.
Pedig kitűnő tehetségekkel volt megáldva ez a palota.
(Lehet, hogy a biznisz uralkodott már itt mindenek felett?)
A két táborra oszlott csapat között a feszültség - vélt, s valós okok miatt - egyre nőtt.
Telt, múlt az idő. A király továbbra is gubbasztott védett magányában, a titok-szobában. A királyi szóvivő - ja, mert az is volt - úgy vitte, akarom mondani fogadta a szót, a sok sirámot, hogy benne felejtette a fülében a vatta dugót. Ami érthető is, hiszen nem bírta a huzatot. A palotában pedig lassan már akkora volt a cúg, hogy majd kivitte a szóvivőt a nickje mögül. Ez utóbbira viszont nagyon kellett vigyázni! Álarcot hordott itt majd' minden alattvaló, hát csak nem adja ki magát pont ő ennek a vérszomjas társaságnak...
Történt egyszer, hogy az ország alattvalóinak legjava - megunva a király és szóvivője tehetetlenségét, és a sok hiábavaló próbálkozást - összedugták a fejüket, s kitalálták a megoldást. Nyilván zseniális volt az ötlet, elvégre zsenik fejéből pattant ki. Létrehoztak egy új, színvonalas újságot, az Új Pennát, új szlogennel:
Új Penna
a királyi szabad sajtó
Zsenikről, zseniktől, zseniknek
Lázas munka kezdődött ezután. Egyre több zseniális cikk született a zsenik tollából. (Természetesen, aki megmérettetett és könnyűnek találtatott az nem kerülhetett be a csapatba. Hogy ki döntötte el ki a zseni és ki nem, hát azt talán a jó Isten tudta..)
Szaporodtak a nívós cikkek, működött a Penna. Írtak a zsenik. Zseniális cikkeket. Zsenikről. Zseniknek. A program természetesen úgy volt megírva, hogy csak ez a kivételes tehetségű csapat olvashatta a saját maguk által megírt cikkeket. A külvilág egyszerű alattvalójának csak a címlap jelent meg a szlogennel. Aki egyszer megnyitotta a lapot, az többet nem is próbálkozott. Na nem mindenki a cikkeket hiányolta! Sokan csak a Társalgóban szerettek volna valami "szaftoson" elcsámcsogni, de mivel ettől megfosztották őket, visszamentek a kocsmába.
De hopp! Egyszer csak valami homokszem került valakinek a szemébe, és egyre jobban irritálta. Kezdetben még szépirodalmi kifejezésekkel, később már a költői szabatosság nyelvezetét is felülmúló szemléletes jelzőkkel kezdte zsenitársát a hsz-ekben noszogatni más vizek felé..
Nem jó ez így - gondolkodott el újra a nagyon tehetséges alkotó. Csak úgy priviben...
Mégse járja, hogy az én zsenialitásomat bárki is kétségbe vonja. Még akkor sem, ha ő is zseni.. - morfondírozott, s ezekkel a gondolatokkal - csodák csodája - a többi zseniális alattvaló is egyetértett.
Ki is talált valamelyikük egy remek megoldást a Társalgóban lezajló csaták megelőzésére.
A kivitelezéshez csak egy zseniális programra volt szükség.
Miután megíratták a programot egy szintén zseniális programozóval - az elkészült cikkek után már minden alkotó boldog elégedettséggel dőlhetett hátra bőr foteljében.
Ezután ugyanis, ha reggelente bekapcsolták a számítógépüket, és ráklikkeltek az Új Pennára valami édes nyugalommal olvashatták - kávéjuk szürcsölése közben - a színvonalas cikkeiket. Természetesen mindenki csak a magáét. A program ugyanis csak a saját cikk megjelenítését engedélyezte.
Innentől kezdve megszűnt minden gond a pontozással, a Társalgóban a hsz-ekkel.
Nem volt pontozás, nem volt Társalgó.
Csak egy nagy gond volt. Most már rajtuk kívül tényleg nem olvashatta az Új Pennát senki.
Mégse jó ez így! - vakargatta mindegyik alkotó a feje búbját. Hát ezután honnan tudják majd a szegény átlag alattvalók, hogy milyen zseniális cikkeket írtunk?
Honnan, honnan? Ha már a király, meg a szóvivője világgá ment bánatában, törje a fejét a megoldáson a Penna zseniális apraja-nagyja!
Itt a vége! Fuss el véle ...
*(Azóta ilyen-olyan okokból megszűnt az oldal. Nem Vir-ít és nem tus-ol már ott senki semmit...)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
