Ur Attila
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
157.
| 2026.10.17 10:13 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Hétmérföldes
|
| Válasz erre | Úgy érzem, nem bontja ki ez a vers eléggé az egyéni látásmódot, a bibliai fogalmak újraértelmezése ugyan szép újtárgyias hangulatú következetességgel van forgatva, a felütéshez hasonló láttató képek nem folytatódnak lobogóbb látomásokban. Nagyon gyengíti a szöveget a "Valahogy reflektálni kell az örökségünkre" publicisztikai jellege, pont ilyen homályos, széles körben elfogadott és használt, de valódi jelentőségükben éppen ezáltal elkoptatott szavakat kellene a költőnek megeleveníteni, súlyt adni nekik a másképp-kifejezés által. "Neked nincsen hétmérföldes, világtisztogatós,/ nyíl alakú köved./ Azzal van a baj, akinek van./ Te pedig hiába szereted, attól még van neki."- ez itt meglepően méltóságteljes egszerűséggel bontakozik ki a végén, az utolsó sor váratlanul hatásos- az az érzésem, hogy ehhez képest a korábbi fejtegetések túl bő lére vannak eresztve. Múlikkal szavazok. | 156. 155.
| 2026.09.08 14:14 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Álarcok
|
| Válasz erre | Kedves Attila!
Atmoszférateremtéstből ötös, ha csak az első versszakot olvasom. Több erős képet tartalmaz, és van egy természetes csordogálása a szövegnek.
Kár, hogy a második versszak átmegy már-már giccsbe, és az elcsépelt és hatásvadász álarclevétellel zárul.
A "plakátmagány" szerzőjére valamiképp utalnia kellene a versben, vagy az ajánlásban.
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | 154.
| 2026.09.02 10:07 | Fűri Mária - szerki -- meo | Kálvária
|
| Válasz erre | Kedves Attila!
Mivel Ön benne él egy valóságban, amit mi (még) csak híradóból ismerünk, igazak a JA sorok: "Szivére veszi terhünk, gondunk/Vállára venni nem bolond..."
Egészen más bentről, félelemben élve írni egy háborúról, és más ettől még megkímélve.
Ugyanakkor a vers mégis 'csak' vers, ami minden magyar nyelven olvasóra kell, hogy hasson.
A vers kellőképpen előkészíti a csúcspontot: 'a menyasszony arca véres/a szeretők más országba költöztek; kellőképpen erős és jó ahhoz, hogy bárhol átéljék. A szövegkörnyezetben el tudom fogadni 'az egyre fejlődő hadviselés pusztít;' sort is; van egy fájóan ironikus hangvétele -- a fejlett világ és a fejlődő hadviselés nem számol az embereket, családokat sújtó szenvedéssel, amit vélhetően kicsit kevéssé érez az, aki a szülőföld védelmével tud azonosulni, mint az, aki nem igazán.
Az utána következő két sor viszont túl körülményes ahhoz, hogy bárhol hasson.
A zárlatról azt gondolom, hogy ott, ahol él, erőt adhat, de a hárompontokat kivenném.
Másik címet adnék, becsapós a látszólagos illeszkedése. Túl szimbolikus, máshova visz el. | 153.
| 2026.09.01 20:48 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Kálvária
|
| Válasz erre | Ez a vers nagyon szépen megmagyarázza, hogy művészet miért nem foglalkozhat örökké csak a "széppel", illetve hogy a szépség, amit keres, miért tud annyira különbözni a "fehérnyakú menyasszonyok", "szeretők", "tavasz" és "virágos fák" kéjligetétől. Bertolt Brechtnek van egy nagyon hasonló verse: "...Vetélkedik bennem/ A lelkendezés egy virágzó almafáért/ És az iszonyat/ A mázoló [Hitler]/ Beszéde nyomán./ De csak ez utóbbi/ Lök az íróasztalhoz." ('Nem a líra ideje ez', Zöldi Péter fordítása).
Igazság szerint az az újtárgyias szemlélet, ami Brechtnél is a vers mögött állt, kedveli a deklaratív kivitelezést, amit Péter kifogásolt. De én is úgy gondolom, hogy a "széllel párzó fehérfejű pitypang" kijelöl egy alternatív irányt, gazdag képképzéssel; ehhez inspirációnak még ajánlanám Nagy László 'Ki viszi át a szerelmet'-jét és Vas István 'Egy költőhöz' versét (mindezek megtalálhatóak az interneten). Vas István 'Egy költőhöz'-je alaposan körüljárja a dilemmát, hogy a hagyományos szépségeszmények és a valósággal való szolidaritás bizony ütközhet egymással, de szinte tudományos körülményességgel, és mégsem lép ki a líraiságból, a gondolatmenete egyes szakaszai mind olyan formát öltenek, ami megtestesíti, lelkesíti a benne kifejezetteket. | 152.
| 2026.09.01 20:04 | Siska Péter - szerki -- meo | Kálvária
|
| Válasz erre | Az alaphelyzet világos, az, hogy a háború, a történelmi léptékű erőszak ellehetetleníti az esztétikai ártatlanságot, nagyon is érvényes tapasztalat, viszont a kivitelezés túlságosan deklaratív. Esszészerűen magyarázza magát (pl. "egyre fejlődő hadviselés, "egyre degradáló ember"), illetve egy idő után érzelmi túlközlésként kezd hatni, az olvasó nem sok teret kap benne. A zárás különösen problémás, mert egy közhelyes fordulatot helyez a vers végpontjára. A "széllel párzó fehérfejű pitypang" megfogott, ebben van mozgás, élet, anyag, szép ellentéte lehetne a pusztításnak, ez már képalkotás. Jó a téma, én mindenképpen nekifutnék még egyszer (vagy akár többször is), radikálisan csökkenteném a direkt megnevezéseket, az absztrakciókat. Talán egy szép vers összomlásán keresztül is közvetíteni lehetne ezt a tapasztalatot. | 151. 150. 149. 148. 147.
| 2026.08.25 17:49 | Gerencsér Anna - szerki -- meo | Kapkodva az elérhetetlent
|
| Válasz erre | Kedves Attila!
Csatlakozom az előttem szólókhoz: a vers archaizáló (ami szerintem jól működik), és szerintem a romantikus, régies hangvétel szépen passzol a tartalomhoz, de, ahogy a kollégák is írták, kissé túlmagyarázza a dolgokat. Látom, hogy egy régebbi vers, és megértem, ha nem akarja már megváltoztatni, de ha valaha elővenné még, azt javasolnám, tömörítse és csiszolja egy kicsit, és remek alkotás lehet belőle.
Üdvözlettel:
Gerencsér Anna | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 146.
| 2026.08.25 15:03 | Gerencsér Anna - szerki -- re: meo | Pótolhatatlanok
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Attila!
Természetes, hogy nem egyszerű. De azért is hívom fel rá a figyelmét, mert amíg emberileg el lehet fogadni az objektivitás hiányát, alkotóként gyakran a fejlődés komoly akadályát jelenti. Ha szélesebb közönség számára szeretne írni, ha azt akarja, hogy ne csak a közvetlen környezetében értsék, illetve értékeljék a művészetét, jóformán elengedhetetlen, hogy az olvasó szemével is lássa.
Üdvözlettel:
Anna
| | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 145.
| 2026.08.24 21:35 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Álarcok
|
| Válasz erre | Sok ígéretes anyag van ebben a versben, pár bizonytalannak érződő megoldással együtt. A "nagyság arcképcsarnoka" mint a reklámok telitalálat, alaposan megkérdőjelezteti az olvasóval mind a nagyság túlértékelését, mind a reklám hatalmának alábecsülését. A "csúcsra imádkozott" bizáncias stilizálással gúnyolódik tovább; ez is nagyon találó szerintem. De az "Ez ám a valódi plakátmagány:" már alacsonyabb szintű, magabiztosság nélküli megoldás, túl darabos, túl nyilvánvaló intertextualitás- szerintem húzható. A "megbomlik a képek szövege" jó folytatás, irodalomtudományos fülek számára sem közömbös, de aztán a "hullaként hullanak" nyelvzenéje nem illik a vers irányzatos-politikus, újtárgyias világába- annál inkább a következő sor, madártávlatból összegző elrendező erejével ("elhalálozási statisztikákként potyognak újságokba").
A versszakot lezáró tiráda onnantól, hogy "mézes-mázossal" lehetne elvetemültebb, lazább asszociációjú- az "áltörődéses" kicsit erőtlen. De leginkább a címadó és zárásként is kihangosított klisé, az "álarcok" gyengíti a verset- nagyon szép mozzanat, ahogyan a kapitalizmus színjátékával szembeni undor egyesíti szolidaritásra az addig elszigetelt emberek, ahogyan a spektákulum korlátlan hízásának végül kipukkadás lesz a vége és egyszer csak felszámolja önmagát- míg addig a különböző fogyasztási cikkek és identitások kínálatával egymás ellen versenyeztette az embereket, most éppen ezeknek a csúfondárossága által számolja fel a megosztottságukat (jó példa lehet ez a vers az akceleracionizmus filozófiájára!) a tragikusan elkoptatott "álarcok" egyszerűen nem helyezhető verszáró pozícióba. Túl tág lett már ez a fogalom, túl várt, kiszámítható- ha sikerülne találni a helyére valami sajátot, az úgy hatna -a vers modnanivalójának egy motívum általi megkoronázása mellett- mint a tiszta forrásvíz. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 144.
| 2026.08.21 13:27 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Nem Ön az egyetlen, aki így járt
|
| Válasz erre | Az első két sort rögtön lehetne húzni; "így keresed..." helyett pedig "keresed"-del indítani a negyedik sort. A "sok beígért hatalmas csoda" bőven elegendő a vershelyzet meghatározásához, ami egyébként a modern művészet egyik ütőerére tapint rá; az illúzióvesztésre, amelyet egyfelől a világot varázstalanító tudományos szemlélet, másfelől pedig a fellengzős kultúrájának kizsákmányolásra való alapozottságára eszmélő nyugati kultúra önkritikája tüzel. A lecsupaszított, hangsúlyozottan hétköznapi nyelvezet természetesen illik ehhez a témához, bár lassan túl kézenfekvővé válik.
Úgy érzem, új vers kezdődik ott, hogy "Háború van, minden elmarad"- ami egyébként nagyszerű, elgondolkoztató sor, ami a megélést tükrözi. Alámegy viszont a megütött színvonalnak a "remény hal meg utoljára" frázisa, illetve a vele járó kioktató hangnem ironikus ábrázolása- ez persze fontos a versben, a cím is ezen az elven működik, de azt hiszem, a legerősebb részek ettől függetlenítve jobban hatnának. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 143. 142. 141. 140. 139. 138. 137. 136. 135.
| 2026.08.13 15:44 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Lépcsőház
|
| Válasz erre | A lábdobogás, mint "ganajparfümjárás", ami ráadásul "fülbemászóan ordibáló" is, valóban túlírt némileg. Kicsit le is húzza a verset, vagy legalábbis a zárlatot egy különleges cifra káromkodás truvájkodásának szintjére. Egyébként a hasznosság, mint jövőtemető épp elég líraisággal -vagy inkább költőiséggel, elvégre ennek a szépsége az intellektuális elrendező erőben és a vádlás iránymutató energizálásában rejlik, nem annyira valami álomlogika határán olvadozó nyelvszépségben- emeli meg a verset, hogy az olvasó alaposan átgondolja az összes részt és észrevegye az első látásra invenciótlan nyelvbe szőtt apróságokat. De ennek ellenére is kicsit hígnak érzem a kompozíciót, még egy ilyesmi kellene bele legalább. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 134.
| 2026.08.11 15:18 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Alkatrész
|
| Válasz erre | Szerintem az első sor és ami a gondolatritmusából kiindul (De ne félj, felírták már:...) nagyon jó, erőteljes és önálló entitásként működik. Frappáns, kiáltványba és dalba egyaránt kívánkozó elrendező ereje Bertold Brecht stílusát idézi. A "mint öregasszony a peronon.." odáig, hogy "...nincs, aki átsegítsen a háború erkölcstanán" és a második versszak (kivéve talán a lánctalpas képet) más szövegvilágot jelentenek, elkülönülnek töltelékszerű konkrétságukban, képiségükben. Másképpen is hatnak az olvasóra, más elv szerint, retorikus sűrítés helyett itt a sokk és a valóságszagúság expresszionizmusa meghatározó.
A "van még kezed" intenzív érzelmi kapocs ezek között, de nem elégséges ahhoz, hogy önmagában egyben tartsa a verset; a magnak itt inkább az első sor és a közép által meghatározott retorikus beszédet érzem, ami szerintem erősebb lenne önmagában. Nem szorul igazán nyers jelenetek általi képi kiegészítésre, mert némelyik megoldás groteszksége már eleve számol az elmélet és gyakorlat abszurd távolságával, aminek az elhanyagolása egyébként a retorikusság gyengesége ("lábad, amivel aknára lépj"). Azt hiszem, ha a versből kikerülne az átkeléses kép és a "te pedig szíved helyét tapogatod...", a moralizálás vádja alól is mentesülne. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 133.
| 2026.08.11 00:38 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Lépcsőház
|
| Válasz erre | Kedves Attila!
Először is: adjon neki jobb címet.
Másodszor: örülök, hogy ezúttal nem moralizál.
Harmadszor: Mikor KEVÉS HIÁNYZIK, hogy egy szöveg jó legyen, nem bírom ki, hogy bele ne nyúljak, ki ne húzzak szavakat, sorokat. Bőven lehetne még mit, kissé túlfogalmazza néhol, feleslegesen.
(...)
A lépcsőházból árad a dögszag,
vagy a kanalizáció förtelmes gőzölgése.
De ez most nem fontos, a vágányok azok, az új talpfák,
átfestett villanyoszlopok és falak,
amik alatt egy hajléktalan öregasszony eregeti
bukéját.
Nem törődnek vele
az alulfizetett fel-alá rohangáló munkások.
Kialvatlan szemükkel lesik a nap végét,
mikor léphetnek ki néhány órára vagy napra
a hasznosságból.
Az öregasszonyról mindenki tudja:
csak azért képes elviselni önmagát,
mert nem érzi saját bűzét.
Mikor viszont négyen-öten szaladgálnak fel-alá a lépcsőkön,
nem értik, mitől fancsalodik így el a levegő.
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 0 25 50 75 100 125 150 |
|
