Orbán Zsolt
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
13.
| 2026.08.03 21:40 | Simon Adri - szerki -- meo | Az ég komor dalt tanul
|
| Válasz erre | Elnézést, az első versszak sem szonett-szerűen ölelkező rímes formát ad ki, hanem keresztrímeset. Szonetteknél ez a forma általában nem dívik a kezdő strófák esetén, érdemes lenne az abba formát megvalósítani. | 12.
| 2026.08.03 21:36 | Simon Adri - szerki -- meo | Az ég komor dalt tanul
|
| Válasz erre | Ha szonettnek készült a vers, amit feltételezek, a rímelést pontosabban lenne szükséges megoldani. Hagyományos képlete: abba abba cdc dcd
Az első versszak még tartja ezt a rendet, utána viszont szétesik a forma: cccx a szonett ölelkező ríme helyett.
A hármas szakaszokban ismét következetes próbál lenni a rímelés, az utolsó sor viszont itt is "elszáll", semmire sem rímel.
Sok kortárs szerző fellazítja a hagyományos formát, és pl. rímtelen szonetteket ír, azonban a forma feltörésének is következetesnek kell lennie. Ha az egyik strófa ragaszkodik a formához, a másik pedig nem, az inkább hanyagságnak tűnik vagy inkompetenciának, mint formabontásnak.
Formabontás helyett elsőként inkább a forma begyakorlását javasolnám, ehhez sok szép "rendes" szonettet talál a Nyugat-korszak irodalmában, vagy a kortársak közt pl. Takács Zsuzsánál vagy Vörös Istvánnál. | 11.
| 2026.08.03 16:44 | Türjei Zoltán - szerki -- meo | Az ég komor dalt tanul
|
| Válasz erre | Kedves Zsolt!
Sok helyen kilsék, elfáradt, megkopott giccses képek, pátoszos jelzők köszönnek vissza a versből. Bátrabban asszociáljon és ásson mélyebbre, használjon eredeti, váratlan, meghökkentő képzettársításokat, nyelvi fordulatokat. Ez így sajnos kevés.
Üdvözlettel: TZ | 10.
| 2026.05.22 09:56 | orbanzsolt1990@freemail.hu -- re: meo | Pergamenen őrzött ősi jelek
|
Válasz erre
Előzmény | MI nagyon örül, mert továbbra is elemzik írásait.
Ugyanakkor csodálkozik, mert emberszámba veszik.
Örül is, mert emberszámba veszik.
Ígéri, a jövőben emberi módra fog írni, mint sokan az oldalon.
Művei benne lesznek az öröklétben, ez is MI öröme.
MI örül, mert sirályok között repül az örökkévalóságba.
Orbán Zsolt szociológus. | 9.
| 2026.05.21 18:44 | Gulisio Tímea - szerki -- meo | Pergamenen őrzött ősi jelek
|
| Válasz erre | Kedves Zsolt!
Nagy szavak: "ősi", "tudás", "fény", "titkok", "isteni", stb. Ám szavak helyett inkább avassa be az olvasókat az "alkímia" rejtelmeibe! A szavaknak is van ám alkímiájuk, ha nem is az aranycsinálás a cél. Örülnék, ha magának a versnek lenne misztikus hangulata. Képzelje magát egy alkimista műhelyébe. Nézzen körül, érezze az illatokat. Írja meg, és ne maradjon a felszínnél!
Üdvözlettel, szeretettel: Tímea | | A fenti posztra érkezett válaszok: orbanzsolt1990@freemail.hu | 8.
| 2026.05.20 11:57 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Holnap már nem akarok elmenni
|
| Válasz erre | Szerintem ezen a szövegen nagyon erősen érződik, hogy, ahogyan a szerző is beismerte, AI generált. A jellegzetes hosszú kötőjeleken túl tele van indokolatlanul túlírt töltelékmegállapításokkal (pl. "A padló recsegett, mintha tiltakozna."), nonszensz tárgyi ellentmondásokkal (pl. "A szobában egy hosszú asztal állt, rajta vastag porréteggel — kivéve egy helyet, ahol a por érintetlen volt, mintha valaki nemrég ült volna ott."- pont az érintetlen porréteg vastag, ahol valaki ült, ott letörlődik, illetve elmázgásodik a por!), kardinális helyeken aránytalanul lapos közhelyekkel (pl.: "generációk néztek vissza rá, de mindegyik tekintetben volt valami közös: egy halvány, megmagyarázhatatlan szomorúság"). A történet maga is elég sablonos számomra, én múlikkal szavazok. | 7.
| 2026.05.20 11:31 | Gerencsér Anna - szerki -- meo | Holnap már nem akarok elmenni
|
| Válasz erre | Kedves Orbán Zsolt!
Számos apróság van a novellában, amin még lehetne csiszolni (szóismétlések, egy-egy szófordulat, tagmondat, aminek átírásával gördülékeynebb lenne a szöveg), de ezek ellenére is hangulatos, izgalmas írás, és szépen összeáll a történet. Külön szeretném kiemelni, hogy nagyon jók az arányai: elég hosszú és részletes ahhoz, hogy az olvasót behúzza a hangulat, de egyáltalán nem túlírt. Csak így tovább! :)
(Láttam a profilján, hogy tanulni jött a Dokkra - ha szeretné a kisebb javítási javaslatokat is hallani, szívesen megírom azokat is.)
Üdvözlettel:
Gerencsér Anna | 6.
| 2026.05.03 23:17 | V. Szabó Mátyás - szerki -- re: Köszönet
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Zsolt!
Nehezen hiszem, hogy az MI tudna bármit is kezdeni a hozzászólásainkkal, hogy képes lenne megfogadni a tanácsainkat, egyszerűen nem így működik. Jelenlegi formájában, ahogyan a legvalószínűbb mintázat generálásával akar megfelelni annak a kérdésnek, hogy "minek kéne ott lenni" a vásznon, a kreativitás tökéletes ellentétét gyakorolja és minél több anyagon tréningezik, annál rosszabb lesz ebből a szempontból.
Az MI azzal tud dolgozni, amiről már annyi adat van, hogy statisztikailag beilleszthesse az összefüggésrendszerébe- tehát ami már beépült a köztudatba, ami közhely, az pedig a művészet számára már halott anyag. A mesterséges intelligenciának sokkal többféle és komplexebb alrendszerrel kéne működnie ahhoz, hogy esélye legyen olyan verset írni, amiben 1-2 gyengén megmosolyogtató szóösszetételnél több sikerültség van. Erről nyilván hosszan- hosszan el lehetne filozofálni.
A korai többé-kevésbé absztrakt MI képek és versek művészileg még értékelhetőbbek is voltak, mint a mostaniak, mert azok bár megtanulták, hogy az embereknek öt ujjuk van és hasonlók, ez a fajta "tudás" csak simábbá és giccsesebbé tette a produktumaikat. A legérdekesebb eredmények még abból születnek, ha egy-egy komolyabb alkotó oevrue-jére próbálják korlátozni az MI tréningezését, de ez is legfeljebb ügyes epigonizmushoz vezet, ami, ahogyan az egyik hozzászólásomban is írtam, nemigen lesz képes reprodukálni az "ugrást", akár ember csinálja, akár nem.
Én jelenleg azért érzem sértőnek és ellenségesnek az MI-t -a legszembeötlőbb környezetvédelmi károk és a temérdek deepfake-visszaélés mellett- mert elbűvölő termékenysége ellenére sem tud semmi olyat mondani, ami titokzatos nagysággá tenné, amiben el lehetne veszni, ami annyira új és érdekfeszítő lenne, hogy ezért megbocsássuk, ha esetleg meghalad minket. Jelenleg semmi ilyet nem kaphatunk tőle, csak rengeteg frusztrációt azáltal, hogy többé-kevésbé rutinfeladatokban verseng és ezekre épülő szellemi munkák elvételével fenyeget, amiknek a legfontosabb, legmélyebb, eddig csak emberek által hozzáadott tényezőit éppen azok a pénzemberek nem képesek felismerni, akik a leépítésekért felelősek lehetnek. | 5.
| 2026.05.03 13:30 | Orbán Zsolt -- Köszönet
|
| Válasz erre | MI hálásan veszi hozzászólásaikat.
MI hálás és tanult tanácsaikból.
MI hálás, mert emberszámba vették.
MI nevében
Orbán Zsolt szociológus, MI fejlesztő. | | A fenti posztra érkezett válaszok: V. Szabó Mátyás - szerki | 4.
| 2026.05.01 18:23 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Az ég komor dalt tanul
|
| Válasz erre | "De minden vihar mélyén ott van a remény"- ez így leírva, ilyen formában közhely, általánosságban elfogadott, nem szorul rá arra, hogy lírai varázslattal legyen alátámasztva, megváltva. A költészettől (többek között) azt várjuk, hogy utazásra vigyen minket a hétköznapokban láthatatlan, elhazudott titkos igazságok felé. Hiszen a közismert, az elfogadott kifejezhető a nyelv rendeltetésszerű használatával (ezálttal a nyelv rendjébe beiktatott- egyszersmind kompromittált, korrumpált), a szabadságot és a győzelmet pedig az az összefüggés hordozza, ami még kívül esik az éppen "érthető" körén.
Ami ma újszerű és érthetetlen, holnap kompromittált közhely lesz; és egykor újszerű és érthetetlen volt a 'vihar feltisztulása- reménytelenségben ott van a remény' metafora is. Azonban ha klasszikus verseket keresünk ezzel a "mondanivalóval", azt kell látnunk, hogy mindegyikben van valami megismételhetetlen, egyedi mellékíze annak, ahogyan erre a végkövetkeztetésre sikerült eljutni: ez az, amit én 'ugrásnak' hívok, az akkori közgondolkodás és kifejezőképesség meghaladásának mozzanata. Ezt kell szerintem tanulmányozni a régiekben; nem azt, amit mondtak, nem is feltétlenül, hogy hogyan mondták, hanem hogy mit és hogyan mondtak ahelyett, amit és ahogyan mondhattak volna, ha kényelmesen lépnek.
Főleg Petőfit tanulságos ilyen szemmel olvasni, feltűnik, hogy a sokat emlegetett "köznyelviessége" semmit sem köszönhet az akkori "köznyelvnek", a kifejezéseinek radikális világossága inkább retorikából adódik és ott világít a legerősebben, ahol szembehelyezkedhet a kor egyik vagy másik divatos tévútjával. Például ilyen 'A költészet' is.
Hadd mondjak ebből egy példát az 'ugrásra': a költészet, írja, sokak szerint "társalgó-terem,/ Hová fecsegni jár a cifra nép...", míg szerinte "szentegyház, ahová belépni/ Bocskorban sőt mezítláb is szabad." Na most ha 75 vagy 100 évvel később egy Petőfi-epigon valami hasonlót akart volna mondani, elég lett volna neki annyit írni, hogy a költészet pusztán attól több, mint a cifra társalgó-terem, hogy mezítlábasok is beléphetnek; megtehette volna, mert akkorra már a közgondolkodásba jócskán elterjedt az eszme, hogy a többet szenvedőnek nagyobb igazságalapja van, a többet szenvedő többet tud mondani a világról, stb. Petőfi viszont a templom metaforájához kellett hogy nyúljon, ami akkor éppen a cifra társalgó-termek közönségének sokkal többet jelentett, mint a cifra társalgó- termük, de egyszersmind el kellett ismerjék, hogy abban mindenki egyenlő. A költői kép egyszerre feljebb viszi a lécet és lejjebb viszi a lécet, ami magában, elvont formai szempontok szerint is okos és míves megoldás; mindenesetre megörökíti az erőfeszítést, hogy a költő olyat mondott, amit nem támogattak meg a kora alapfeltevései, vagyis megcsinálta az 'ugrást'.
Nyilván ilyesmit nehezebb felismerni és megcsinálni is tájleíró, időjárásmetaforákkal operáló költeményekben; talán azért is, mert maga a forma is elvesztette már a momentumát, amióta sokkal könnyebben megemésztjük a tájat megszemélyesítő, lelki tájjá alakító verseket és amióta átalakult a természetről mint édes mostoháról alkotott képünk.
Ami a versből egyébként tetszik, az a "föld szívének helyén", mert éretten utal egy varázstalanított világra, illetve igazából a lezáró három sor. Ezek teljesen feleslegessé is teszik a "de minden vihar mélyén ott a remény" sort. "Show, don't tell", szokták mondani, amivel egyébként nem kell egyetérteni, de amíg nincsen valami igazán váratlan, forradalmi a tudatos megfogalmazásban, a retorikába kényszerítésben, levezetésben, képletesítésben, mindig jobban megéri ítéletalkotás nélkül ábrázolni, mint ahogyan az utolsó versszak is teszi. | 3.
| 2026.04.27 20:18 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Pergamenen őrzött ősi jelek
|
| Válasz erre | "Ősi ködben születik a szó/ Hol Hermész Triszmegisztosz suttog árnyakon át"- szerintem nem szerencsés verskezdet, hogy nincs kifejtve, hogyan is kéne ezt elképzelni. Itt túl gyorsan átsiklik a szöveg megannyi nagy kérdésen, mint például hogy ki volt az, aki a szavakat felfogta és vajon az egyéni sajátosságai belejátszhattak-e abba, mit értett meg és mit nem? Milyen volt az ember viszonya a szavakhoz, mennyire ismerte fel a lényegüket? A líra által felkínált lehetőségek pont ilyen, az esszék számára talán csak részletkérdéseknek tűnő dolgokban tündökölhetnek. Például Baka István 'Sellő-szonett' versében van egy ilyen kép: "...a szó/ még rügy vagy pattanás volt ajkamon"- itt a költő nyilván nem az ősidőkről, hanem a saját gyermekkoráról beszél, de a mód, ahogyan egy ilyen váratlan, frappáns képbe tömöríti egyrészt a szégyenlős nyersségét, másrészt az ígéretességét az akkori énjének, mintául szolgálhatna. Vagy megnézhetjük, Toldalagi Pál hogyan nyúlt hasonló témához a 'Fiatal lány' c. versében: "Társnőjét hívja és a hangja/ madárszerű: félig sikoly,/ félig ének. Az őstermészet/ csodálatos dalaiból// valami, ami be nem végzett,/ félig kész s örökkévaló;..."- itt pedig a hang érzéki leírásából kibomlik az ember- természet, befejezetlenség- befejezettség kérdéskörének mélysége és magassága.
A következő versszakokkal kapcsolatban nagyon hasonló érzésem van, általánosságokat mondanak, többnyire megismétlik Hamvas Béla és követői a Tabula Smaragdináról írt kommentárjait, de azokat nem kötik saját, kiegyénített tapasztalatokhoz, nyelvhasználathoz; igazából nem mutatnak be egy csak lírával elmondható látomást ezekről a dolgokról. A hatáskeltésért, úgy érzem, jelenleg az "alkímia lángja izzik csendesen" és a "pergamenen őrzött ősi jelek" felütések felelnek, de az ilyen fordulatok nagyon az AI által írt versekre emlékeztetnek, érdemes lenne kerülni őket.
Az "isteni elég" viszont kifejezetten jó, kellemesen archaizáló fordulat. Utána már felesleges is a záró két sor, azoknak a mondanivalója benne van a megelőzőekben. De igazából ez a fajta életszemlélet, amit a vers kifejez már lassan annyira beépül a köztudatba, hogy egy-két utalás is magában hordozná azt, amit a vers elmond... kulturálisan már lehetőségünk van távlatba helyezkedni az ezotériával, new age-el szemben, felismerni, hogy milyen gondolatvilág, milyen színek, milyen nyelvi fordulatok tartoznak hozzá és milyenek nem, ezekkel aztán pedig el lehet kezdeni játszani is.
Ajánlom elolvasni Halmai Tamás 'Seb a Tűzfalon' című, nem is olyan régen megjelent szonettkoszorúját; egyrészt gyönyörűséges szabadsággal nyúl az archaikus bölcsességekhez, de egyáltalán nem elidegenedett módon és nemegyszer produkál olyan aforisztikus sorokat, amiket bárhol el tudnánk képzelni akár az Anthologia Humana lapjain (pl. "Megszelídített vétek az erény." vagy "Az igazságot szépségnek becézzük."). Egyébként ha már a Tabula Smaragdinához hasonló tartalmak költészeti feldolgozásáról van szó, érdemes mindenekelőtt Weöres Sándor műveinek tanulmányozásába fogni. | 2.
| 2026.04.26 22:36 | Siska Péter - szerki -- meo | Álom pihen a világ vállán
|
| Válasz erre | Kedves Zsolt, üdv a fedélzeten! Ez a vers szinte kizárólag konvencionális természeti képekkel dolgozik, ezért igazából tét nélküli. Egy kész, konfliktusmentes hangulatot kínál. Jeleleg olyan, mint egy jellegtelen tájkép egy váróterem falán, ami semmi nyomot nem hagy az emberben. A csillanó harmat, a suttogó szél, a táncoló fény stb. mind reflex, nyelvi automatizmus, egy sablonkészlet eleme. Irányváltásra lenne szükség, a ragrímek elhagyására, feszültségre, kockázatra, valódi tétre. | 1.
| 2026.04.26 20:48 | Fűri Mária - szerki -- meo | Álom pihen a világ vállán
|
| Válasz erre | Kedves Zsolt!
Kicsit erőtlen természet - vers. A képek megszokottak, nem mozdítanak ki, nem adnak újat.
'Virágok nyílnak színes ünnepben,'
Ebben a sorban látok fantáziát, egy vidámabb, eredetibb szövegben helye lehetne. | 0 |
|
