Tolerancia, internetes újság egymás megértéséhez

Mindannyian a saját hitünk parancsát követjük és akarjuk kikövetelni másoktól, de hogy melyikünk hite az igazi, azt sohasem tudhatjuk meg.


mottó
BOCCACCIO: DEKAMERON       HARMADIK NOVELLA
Fordította: Révay József (forrás: MEK, [kiemelés tőlem - BI])

A zsidó Melkizedek a három gyűrűről mondott elbeszélésével megmenekedik ama nagy veszedelemből, melyet Szaladin tervez ellene

Neifile, minekutána novellája általános tetszést aratott, elhallgatott, s akkor a Királynő parancsára Filoména így kezdett beszélni:

- Neifile novellája eszembe juttatja ama furcsa esetet, mely valaha bizonyos zsidókkal történt; minekutána pedig immár kellőképpen szó esett Istenről és a mi Hitünk igazságáról, bizonyára illendő lesz most már az emberek kalandjaira és cselekedeteire áttérnünk; elmondom nektek ama történetet, melynek hallatára talán óvatosabban fogtok felelni ama kérdésekre, melyeket nektek föltesznek. Bájos leánytársaim, tudnotok kell, hogy valamiképpen az ostobaság gyakorta kiránt egy-egy embert boldog állapotából, és feneketlen nyomorúságba taszítja, akként az okosság a bölcs embert a legnagyobb veszedelmekből is kimenti, és tökéletes biztonságos nyugalomba helyezi. És számos példából megtetszik, mennyire igaz, hogy az embert az ostobaság a szerencséből a nyomorúságba taszítja; eme példákat azonban mostan nem kell elmesélnünk, mivelhogy minden áldott nap ezerszámra tárulnak szemeink elé. Hogy azonban az okosság a vigasztalódásnak forrása, arra bizonyságul, ígéretemhez híven, röviden elmondok egy kis novellát.

Szaladin, ki oly igen vitéz ember volt, hogy nem csupán egyszerű emberből Babilónia szultánjává lett, hanem azonfelül számos győzelmet aratott a szaracén és keresztény királyokon, minekutána különb-különb háborúiban és káprázatos pompájában minden kincsét kimerítette, valamiképpen megesett vele, hogy nagy csomó pénzre volt szüksége; mivel pedig nem tudta, honnan teremtse elő oly hirtelen, mint ahogy szüksége volt rá, eszébe jutott egy Melkizedek nevű gazdag zsidó, ki uzsoráskodásból élt Alexandriában; arra gondolt, hogy ez kisegíthetné bajából, ha akarná; de olyan fösvény volt, hogy a maga jószántából ezt sohasem tette volna meg, erőszakot pedig nem akart használni ellene; mivel pedig a dolog igen a körmére égett, egyre törte a fejét, hogyan és miképpen nyerje meg ügyének a zsidót, s végre is az az ötlete támadt, hogy valami tetszetős ürügy alatt kierőszakolja belőle a pénzt. Magához hívatta tehát és barátságosan fogadta, maga mellé ültette, s annak utána így szólt hozzá:

- Derék ember, sokaktól hallottam már, hogy igen bölcs ember vagy, s fölöttébb világosan ítélsz Istennek dolgaiban; annak okáért igen kívánnám megtudni tőled, vajon a három Törvény közül melyiket tartod az igaznak: a zsidót-e vagy a szaracént, avagy a keresztényt.

A zsidó, ki csakugyan bölcs ember volt, szemfülesen észrevette, hogy Szaladin szaván akarja fogni, s valami huncutságba belekeverni; úgy gondolkodott tehát, hogy akármelyiket ítéli is különbnek a másik kettőnél ama három Hit közül, Szaladin mindenképpen eléri célját. Mivel pedig látta, hogy oly feleletet kell adnia, amelynek révén nem esik csapdába, összeszedte az eszét, hamarosan kisütötte, mit kell mondania, és így szólt:

- Uram, a kérdés, melyet nekem feltettél, szép, s ha meg akarom mondani felőle véleményemet, el kell mondanom egy kis történetet: hallgasd meg. Ha emlékezetem nem csal, több ízben hallottam mesélni, hogy élt valaha egy kiváló és gazdag ember, s ennek kincstárában legbecsesebb drágaságai közt volt egy gyönyörűséges és értékes gyűrű; mivel pedig ezt értéke és szépsége miatt meg akarta becsülni, és azt kívánta, hogy utódról utódra szálljon családjában, meghagyta, hogy fiai közül az legyen az ő örököse, akihez hagyatékából e gyűrű kerül, s a többiek mint családfőt tiszteljék és becsüljék. Az, kire a gyűrűt hagyta ugyanígy rendelkezett utódaival és ugyanígy cselekedett, mint az ő elődje; szóval ez a gyűrű hosszú ideig utódról utódra szállt; végezetül pedig olyan embernek kezébe került, kinek három derék szép fia volt, kik híven engedelmeskedtek atyjoknak, miért is mind a hármat egyenlőképpen szerette. És mindegyik ifjú, mert mind ismerte a gyűrű hagyományát, s mind szeretett volna kiválni testvérei közül, tőle telhetőleg kérlelte apját, ki már elaggott, hogy halálos ágyán reá hagyja ama gyűrűt. A derék ember, ki egyenlőképpen szerette mind a hármat, nem tudott dönteni, hogy melyikre hagyja a gyűrűt, s mivel mindegyiknek megígérte, az az ötlete támadt, hogy mind a háromnak kedvére tesz: és egy ügyes mesterrel titokban csináltatott két más gyűrűt, melyek oly igen hasonlatosak voltak az eredetihez, hogy még az is, aki csinálta őket, alig-alig tudta megismerni, melyik az igazi. És halálos óráján nagy titokban mindegyik fiának adott egy-egy gyűrűt, ők pedig atyjok halála után sorban előmutatták gyűrűjöket, mindegyik ezzel bizonyítván, hogy neki van igaza, mivelhogy mindegyik számot tartott az örökségre és a tisztességre, és nem volt hajlandó a másiknak átengedni. Minekutána pedig látták, hogy egyik gyűrű annyira hasonlít a másikhoz, hogy semmiképpen nem lehet megismerni, melyik az igazi, eldöntetlen maradt, s ma is eldöntetlen ama kérdés, melyikök az atyának igaz örököse. És azért mondom neked, uram, ama három Törvény felől, melyeket három népnek adott az Atyaisten, s melyek felől kérdést intéztél hozzám: mindegyik azt hiszi, hogy az ő öröksége, az ő törvénye az igaz, s annak parancsait kell cselekednie; de, hogy melyiké az igazi, az a kérdés éppúgy eldöntetlen, mint a gyűrűk dolgában.

Szaladin észrevette, hogy ez igen ügyesen értette a módját, miképpen meneküljön a csapdából, melyet neki állított; és ezért elhatározta, hogy feltárja előtte szükségét, és meglátja, vajon hajlandó-e kisegíteni őt; és ekképpen cselekedett, és elárulta neki, hogy mit szándékozott tenni abban az esetben, ha nem ily okosan felelt volna meg, mint ahogy megfelelt. A zsidó bőkezűen rendelkezésére adta a rengeteg pénzt, melyet Szaladin kért; Szaladin pedig utóbb mindent az utolsó fillérig visszafizetett; ezenfelül pedig elhalmozta pompás ajándékokkal és minden időkben barátjaként tartotta környezetében, kiváltságos nagy tisztességben.